Voltunk Depeche koncerten!
Tulajdonképpen a Gábor szülinapi ajándéka volt, a jegyeket még decemberben kapta a 40. szülinapjára. Vegyes érzelmekkel készültem a koncertre, mivel 3 éve is voltunk, amikor erre jártak, és nem tetszett igazán. Félreértés ne essék, imádom a zenéjüket, de rengeteg új szám volt a koncerten, aminek egy részét nem is ismertem (elkövettem azt a hibát, hogy az új lemezt nem hallgattam meg koncert előtt), jól szórakoztam, de nem volt az a katarzis, mint a Mark Knopfler-en (Dire Straits ).
Készülődtünk, előtte napokig esett, mindenki kajánul mondta jól el fogtok ázni. Felszerelkezve indultunk el a stadionba, esőkabát, túrabakancs (az azért nehezebben ázik be, mint egy utcai cipő). Tiszta volt az idő, örültem, hogy nem lesz igazuk a károgóknak. Ülőhelyünk volt a lelátón, amit azért annyira nem szeretek, mert szerintem nehezebben hangolódik fel az ember a tribünön, mint lent a dühöngőben. Erre a legjobb példa, amikor tiszteletjeggyel anno eljutottam George Michael koncertre, akit annyira nem csípek, de kedvem volt elmenni, meg a húgom is könyörgött, menjek már el vele. Olyan jól éreztem magam, hogy még én is meglepődtem. A dühöngőben voltunk, és már az első szám közben elkapott a lendület, és a ritmus. Szégyen nem szégyen, de csápoltam a többiekkel, ahogy az kell, és örültem, hogy ott lehettem.
A koncert elkezdődött, az ég is leszakadt, iszonyúan esett, de azon kaptam magam, hogy állva tapsolok és éneklem a számaikat. Egy szó, mint száz a koncert eszméletlen jó volt, annak ellenére, hogy mindenemből folyt a víz a végére. Jó volt a látvány, a hanggal sem volt semmi probléma, Dave-nek a vége felé elment a mikrofonja ( a technika sem szereti a vizet), az egész aréna énekelte helyette a dalt, míg vissza nem jött.( a mikrofon). Sokkal jobb volt, mint a múltkori, nem tudom, hogy miért, de jobban megragadott. Valószínűleg, azért mert több régi számot játszottak, még azokból is elénekeltek egy jópárat, amire kamaszkorunkban csápoltunk a pop-tarisznyában (B. Tóth féle dizsi volt a 80-as években) Lehet, hogy öregszem, de a régebbi számaik jobban bejönnek. Egy biztos, hogy amíg élek nem felejtem el, hogy milyen érzés, állva tapsolni, ordibálni, miközben a csontodig hatol a víz, és az orrodon is csöpög.