Megvolt a szülinapja a Bazsának, már 14 éves nagyfiam van, az összes nyegleségével és lustaságával együtt. Ilyenkor összegyűlik a család egy össznépi bográcsozásra, ami már hagyomány, mivel augusztusban általában jó az idő, és ritkán esik az eső. Amíg nem laktunk Csomádon, addig Horányban tartottuk, ott mindig szerencsénk volt, soha nem esett az eső.. Az augusztusi bulinak is teljes optimizmussal álltam neki, ugyan voltak jelek, hogy nem igazán lesz jó idő, de nem voltam hajlandó foglalkozni vele, mert amivel nem foglalkozunk az ugye nincs.( apró tévedések) Egy vállrándítással álltam neki, lesz, ami lesz csakazértis bográcsban fog megfőni a leves,de azért a Gábornak kikészítettem az esőkabátot, mert ilyenkor Ő a tűzfelelős.( Ő is csakazértis rakott tüzet) Makacsságból jelesre vizsgáznánk, az biztos. A végén kellett is az esőkabát, mert ahogy meggyújtottuk a tüzet, eleredt az eső, és ahogy készen lett a gulyásleves elállt, délutánra ragyogó napsütés lett. Az idén ez a harmadik bográcsozás, ami volt nálunk, és a harmadik, ami elázott.
Balázs azért fel lett rendesen köszöntve annak rendje és módja szerint. Közös ajándékot kapott a családtól, amit nem kért, nem is tudta, hogy kell Neki ilyen, de mi úgy gondoltuk jó ötlet, szóval kapott egy mini hifi tornyot. Most így egy hét távlatából már nem biztos, hogy olyan jó ötlet, de még emlékszem, hogy én is döngettem a zenét otthon kamasz koromban, ha tehettem, ha a szüleim nem voltak otthon persze. A Balázs ezt a „szüleim nincsenek itthon „kitételt még nem alkalmazza, meg aztán, még nem vagyunk olyan öregek, hogy egy kis üveg-rengető zenétől kifussunk a világból. Azért azt tervezem, hogyha nagyon sokszor reng a mennyezet, azért le fogunk ülni Vele, és az együttélés szabályairól elcsevegünk kicsit.
Annyira izgultam, hogy csak ez az egy kép készült
Tőlünk egy nagyfiús ajándékot kapott, elvittük Őket gokartozni. Gombóccal a gyomromban indultunk el Vácra, a pályára, ( az anyai aggódás, a Gábor csak röhög ezeken a dolgokon), mert még soha nem gokartoztak. Amikor odaértünk, és én megláttam, hogy milyen gyorsan lehet menni ezekkel a gépekkel, már fordultam volna is vissza, hogy ez még nem Nekik való, de már nem volt visszaút. 2 perc alatt elmondták nekik, mit is kell csinálniuk, aztán, uzsgyi ki a pályára. Nagyon meglepődtem, mert olyan ügyes volt mind a kettő, hogy az csak, na. A kicsi még gyerekeknek való gépet kapott, de a Balázs igazi felnőtt masinát, ami azért tud menni. Mind a két gyerek egyszer –egyszer lebontotta a gumifalat, mert megpördültek, de semmi más galiba nem történt. Amikor végeztünk a Matyi tudálékosan rám nézett, és azt mondta, hogy ide máskor is szívesen eljön. Biztos visszük még Őket, majd valamikor, csak még erőt kell gyűjteni (nekem persze) A pályán szóltak, hogy ne lepődjünk meg, hogy ha gyerekeknek fájni fog a kezük másnap, a kormány miatt, meg a rázkódástól Ha fájt is, nem mondták, csak csendben tűrtek, nehogy ne menjünk máskor is.