Itt a várva várt szünidő, aminek az aprónép nagyon örül, tonképpen én is, csak minden évben gond, hogyan szakítsuk le a gyerekeket a számítógépről és a tévéről, amin lógnak otthon a nap egy részében.Amikor eljártam dolgozni a fizetésem nagy része nyáron arra ment el, hogy különböző táborokban voltak a fiúk.
a bobkirályok
Az úszótábort nagyon szerették, az edzőtáborokat kevésbé, de mentek én meg örültem, mert munka után két fáradt gyerekem volt, ami nagyon jó dolog tud lenni. Az iskolai napközitől, ami sok esetben jó megoldás (én is jártam, nem szerettem, de muszáj volt) elsőben elrettentett a tanár néni. Ugyanis a Margit-szigeten van a XIII. kerület összevont napközi tábora, és az enyhe kifejezés, hogy nem volt jó véleménye az ottani körülményektől, és nem volt kedvem kipróbálni igaza van-e. Így maradt a tökölés, mi legyen a gyerekekkel nyáron, mikor hol legyenek. Azok közé a szerencsés amazonok közé tartozom, akinek azért van segítsége is, anyósom óvónő, nyáron elég sok szabadideje van, igénybe is lehet venni, szoktuk is, imádja az unokáit és szeret velük lenni.
a mosoly
Idén nyáron másképp lesz, hiszen most itthon vagyok, velem lesznek a nyár nagy részében, no meg az anyósommal, úgyhogy rajtam áll hová merre megyünk a nyáron. Mivel most sokat lesznek itthon, a számítógépet és a tv-t le kellett korlátozni, hogy mást is csináljanak amikor nem megyünk sehová (Pl. játszanak ,ami azért jó elfoglaltság).
Arra jöttem rá, hogy nem is lesz olyan egyszerű dolog programokat szervezni, mert nem könnyű egy 10 évest és egy majdnem 14 évest úgy mozgatni, hogy az mind a kettőnek jó legyen. Matyi még játszóteres, futkározós igazi örökmozgó rosszcsont nagyfiú, Bazsi viszont már nyegle kamasz, akinek semmihez sincs kedve, és mindenre csak a vállát vonogatja. Viszont az első programunk már meg is volt, és teljes siker, mert mind a két gyerekem nagyon jól érezte magát.
A patak kalózai
Elmentünk bobozni Visegrádra! Az értelmi szerző a tesóm volt, aki szervált egy korlátlan bérletet a bobpályára, amivel az én két fiam meg az Ő két gyereke annyit csúszott amennyit akart, meg persze mi is.Nem hittem volna, hogy a gyerekek ennyit tudnak csúszni, mint amennyit Ők mentek egy szuszra, azt hittem hamarabb megunják, de alig bírtuk kirimánkodni Őket a pályáról délután.Nagyon élvezték, ha lett volna haja a három fiúnak, biztos, hogy lobogott volna a fülük mellett, olyan tempóban mentek lefelé. Fotó alig készült róluk, mert általában csak az üres pályát fotóztam, mert mire a gép elkattant már sehol sem voltak.
Amikor megérkeztünk aggódásomnak hangot adva kijelentettem, hogy a régi pályán nem mehetnek, túl veszélyes, a féket mindig használják a kanyarban és nem kell száguldozni. Na ezek azok a mondatok amin délután csak röhögtünk, amikor is már mind a négy gyerek csak a régi bobon volt hajlandó csúszni, féket nem nagyon használtak és csak kapkodtuk a fejünket milyen sebességgel suhannak. A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket, tulajdonképpen egy kicsit túlaggódtam a dolgot.
Bazsi is jól érezte magát
Hazafelé elmentünk az Ördög-patakhoz( nem találtuk Őket elég fáradtnak) ahol rohangáltak még egy kicsit a patak körül, néha benne, de szerencsére még időben leparancsoltuk Róluk a cipőket, így az száraz maradt. Egy kicsit vizes lett a ruhájuk, de én sokkal rosszabbra számítottam, meg voltam róla győződve, hogy a Matyit csurom vizesen fogom hazavinni, de csak egy vizes folt lett rajta.Remélem a lurkók nagyon jól érezték magukat, mert mi felnőttek nagyon jól szórakoztunk, és remélem nyáron még sok felé lesz energiám elhurcolni Őket és együtt örüljünk annak amit látunk.