Rám- szakadék

Most van itt az ideje az osztály kirándulásoknak. A Bazsiék a Rám-szakadékot célozták meg, és Ceglédre mennek a jövő héten. Mivel a tájékoztatón az állt, hogy szülőket is várnak, gondoltam egyet, és elkísértem a gyerekeket. Ez hatalmas hiba volt. Mivel úgy gondoltam, hogy több szülő is lesz majd, tök jó lesz. Lehet, hogy ott számoltam el magam, hogy péntekre esett a kirándulás, és ugye az munkanap, de én voltam az egyetlen bátor szülő a kiránduláson. Reggel zuhogott az eső, de mire felértünk már sütött a nap. Egy kis elemorzsiázás után, (a buszon is meg lehet éhezni!) elindultunk.

Zuhatag a lépcső mellett

A férjem figyelmeztettet, hogy Atus bá nagyon gyorsan megy, de pillanatok alatt kiderült, hogy rohanva megy, egyszerűen nem tudtam lépést tartani velük. Nem hiszem, hogy én voltam túl lassú, hanem az ofő rohant, hogy minden beleférjen a programba. Megérkeztünk a tűzrakó helyhez, persze mire én is befutottam, már az első csapat indult fel a szakadékba. Tudtam, ha élvezni is akarom a kirándulást, az első turnussal kell felmennem ,mert akkor marad elég idő bámészkodnom és saját tempóban haladnom. Igazából esélyem sem volt utolérni őket, úgyhogy haladtam úgy, ahogy nekem tetszett és nagyon élveztem. Ha utolért egy iskolás csapat megvártam, hogy elmenjenek (ez kétszer fordult elő). Egyedül gyönyörű volt, volt idő bámészkodni nem csivitelt körülöttem senki, rengeteg fotót készítettem, és kifejezetten jól éreztem magam. Még felfelé haladtam, amikor találkoztam a csapattal, és majdnem leértem, amikor találkoztam a másikkal. Mire visszaértem a táborba már sült az ebéd, nagyon ínycsiklandozó illata volt a sült csirke combnak. Mire készen lett a husi, visszaért a másik csapat is a tornatanárral, rekordidőt futottak, kb. egy óra alatt megtették az utat. Már ekkor gyanút kellett volna fognom, hogy itt nagy rohanás lesz vissza buszhoz, mert a tanerők szerették volna elérni a 15.15-ös buszt, és kettő után ért vissza a második banda.

Ezek isteniek voltak

Az ebéd nagyon finom volt, én még nem láttam, hogy a Balázs ilyen gyorsan hogy tud 4 csirkecombot eltüntetni. Mikor én még csak a másodiknak fogtam hozzá Ő közölte, mindjárt kipukkad és köszöni szépen nagyon jóllakott. Nagyon gyorsan pakoltunk össze, ha tudtam volna, hogy milyen tempóban megyünk lefelé a faluba, akkor elindulok hamarabb. 24 perc alatt értünk a vissza buszmegállóba, aki járt már arra tudja, hogy ezt az utat iszonyú tempóba kellett ennyi idő alatt megtenni. Úgy nézett ki csoport, hogy mentek elől a tanerők, meg a gyerekek, kb. száz méterre a Bazsi és utána 250 méterre én. A hátrányomat az elején felhalmoztam, és nem tudtam ledolgozni, akárhogy siettem. Szegény gyereket sajnáltam, mert sűrűn pislogott hátra, hogy hol vagyok, nagyon izgult, hogy befutok-e én is a busz érkezéséig, de én tudtam, amit ő nem, hogy hány óra van és neccesen, de én is beérek. A buszon volt ülőhely (szerencsére), de minél messzebb ültem a gyerektől, mert úgy láttam haragszik rám, hogy így lemaradtam és így legalább megnyugodott, meg aztán hadd legyen egyedül. Hazafelé jövet a végkövetkeztetést levontam, én nem megyek kirándulni az osztállyal többet. Ez nem kirándulás volt, hanem harc az idővel. Egész nap azt éreztem, hogy siessünk, mert nem lesz idő mindenre. Az egész kirándulás három dolog miatt volt jó, az első és legfontosabb, hogy láttam és megismertem a Bazsi osztálytársait, és képet tudtam alkotni Róluk. A másik, hogy a magam tempójában tudtam a Rám-szakadékot megmászni, amit nagyon élveztem, a harmadik, ami trivinek tűnik, hogy a gyerek túra-bakancsa, amit a lengyelországi útjára vettünk, jól vizsgázott.

Azon is gondolkodtam hazafelé jövet, hogy ez csak jó levegőn való gyerekmozgatás volt. Nem volt idejük a gyerekeknek alaposabban körülnézniük. Sokszor azért maradtam le, mert láttam egy szép képződményt, vagy virágot, madarat, kis egeret, no meg erdei szamócát, ami mellett simán elsuhantak. Összegezve a kirándulás jó volt, de én biztos többet nem megyek, ha kirándulni lesz kedvünk, akkor azt szemlélődve kényelmesen saját tempóban tesszük meg megcsodálva mindent, ami az utunkba kerül.