Ez a kert -szezon is múlik szépen csendben. Egy kicsit elgondolkodtam, hogy mi is történt ebben az évben, és milyen tervek vannak, és , hát, szóval…….
Ez a blog azért indult, hogy a csetléseimet, botlásaimat leírjam, hogy más okuljon belőle, netalántán, rájöjjön, hogy jobban csinálja. Nekem arra volt jó, ez a közel 3 év, hogy rájöjjek, hogy semmiből nem tanulok, és igazából nem lettem profibb egy cseppet sem. Ha visszaolvasom a bejegyzéseimet, nem lehet mást látni, csak ugyanaz ismétlődik évről évre. Mindig van ami katasztrofális, mindig van ami aránylag jó, és mindig rá lehet fogni , hogy miért nem sikerült éppen az amiről írok. Mert ludas az időjárás, a sok eső, a kevés eső, a későn jött tavasz, a korán jött meleg stb. Az a nagy harci helyzet, hogy csak én vagyok a ludas. Ebben a kertben én vagyok a karmester, és mivel még a kottát sem ismerem, ezért csak a káosz van a birodalmamban ,és fejetlenség.
A kert egy nagy katasztrófa, de imádom, és egy biztos, soha nem fogom feladni, mert hiába vagyok egy botfülű kertész, de azt amihez egyáltalán nem értek, azt is mosolyogva, és bizakodva, csinálom évről évre.
Szóval levontam a tanulságokat, és így ilyen formában ez a blog nem vezet sehová. Csak kizárólag azt igazolja, hogy bénázok még mindig. Mert megirtam én az agusztusi bejegyzést, de visszaolvasva ismerős volt. Hát igen szóval, volt már hasonló, 2 éve. Igaz, hogy azóta bizonyos dolgokkal tisztában vagyok, de sokszor nem értem mi miért történik, mert nincs tapasztalatom elég, no meg tudásom. Gondolkodom, hogy hogy alakítsam át az egészet valami érdekesebbé. Mert az azért érdekes, amikor valami összefüggésre rájövök, vagy magamtól, vagy a neten lévő információtól kigyullad az a bizonyos villanykörte és megértem, hogy mi, miért van. Szóval, 3 év alatt botcsinálta kertészből, csak botcsinálta kertész lettem, ki fogom találni, hogy mit és hogyan irjak a birodalmamról, mert szeretem, csak jelenleg nincs mit.
Végül egy pár fotó:
Jaj Ildi, ne csináld már!
És mi lesz Velem, velünk, hűséges olvasóiddal?
Ha te botcsinálta vagy, akkor én meg nem is vagyok seholse…, mindig a Te blogodból merítettem az erőt a próbálkozásokhoz, munkához.. hogy egyszer én is elmondhassam majd, hogy “kertem” van.
Én még nagyon sok mindent nem tudok, szinte 1 dologra jöttem csak rá: ez egy folyamatos küzdelem, de nagyon jó!
Egy-egy kudarc után én is többször jutottam oda, hogy elég volt, én ezt nem csinálom tovább, semmi értelme, de aztán valahonnan mégiscsak feltöltődik az ember újabb reményekkel és újult erővel nekilát megint. És ez a “valahonnan” ez nekem sokszor a Te blogod volt!
Remélem meggondolod magad, vagy ha nem is ebben a formában, de azért valahogyan mégiscsak követhető lesz, hogyan alakul a birodalmad! (ami külső szemmel nézve rengeteget fejlődött és szépült az elmúlt néhány évben!)
Sok puszit küldök és jó pihenést a télre!
Eszter
Szia Eszter!
Nem akarom abbahagyni, de ilyenformán, ez a naplózás már nem jó, kifáradt.
Ötleteim vannak, a télen feltöltődöm, aztán kitalálom, hogyan folytatom, de biztos lesz itt valami. Már jobban vagyok, nem vagyok annyira elkeseredve, mint amikor a bejegyzést irtam. Tudod kizöldült a fű, magához tért a virágoskertem, van víz a tárolóban, és próbából a Gábor erőspaprikái fölé fóliát raktunk, és 10 centis erőspaprikák vannak még mindig:).
A télen összeszedem magam, a ” nagy terv ” is kezd alakulni, idén időhiány miatt tevezőaztalon maradt a dolog
Puszi Ildi